Burkus Sándor
Táncpedagógus, a Varázsovi állandó munkatársa
1982. június 29-dik gyönyörű napján láttam meg a napvilágot, kedvenc fővárosunkban, Budapesten. Bár tősgyökeres pesti vagyok, a vidéki élet is nagy szerepet játszott az életemben, mivel anyai ági rokonaim vidékről, Vas megyéből származnak. A néptánc is igen hamar részévé vált az életemnek, hiszen már általános iskolás korom óta, vagyis 1988-tól űzöm a „sportágat”.
1996-tól, hat éven keresztül komolyabban is fejleszthettem tánctudásomat Magyarország egyik legnevesebb koreográfusa, Tímár Sándor irányítása alatt. Ezt követően 2002-től az Erkel Táncegyüttes tagja lettem, itt táncoltam 2010-ig. A gyerekeknek 2001 óta próbálom nagy igyekezettel és odaadással átadni a tánc iránti szeretetet, tiszteletet és persze a tudásomat.
A Varázsműhely csapatába 2004. őszén kerültem. A munkám mellett saját tudásomat is fejlesszem, a 2005-ös tanévtől a Magyar Táncművészeti Főiskolán, néptánc-pedagógus szakon képeztettem magam.
2006-tól 2014-ig a csömöri Csicsörke Táncegyüttes felkészítő tanára voltam. Itt állítottuk színpadra 2013-ban első önálló egész estés koreográfiámat, Folkabilly Circus – Emlékek címmel, melynek sikerét több ezt követő koreográfusi felkérésem is bizonyítja.
2014-ben alakítottam fiatal táncosokból és haladó tanítványaimból a Varázsműhely táncszínházi csoportját, mely reményeim szerint folytatja munkáját a Varázspontban is.
Két kisgyermek boldog édesapja vagyok.